újoncok sorakozó! #13

július 27, 2017

Az utóbbi időben nagyon elmaradtam a PR ajándékok tesztelésével és bemutatásával, ezért arra gondoltam, hogy ma, egy rendhagyó 'Újoncok sorakozó!' bejegyzésben írok róluk. Egy-egy termékkel még csak ismerkedem, míg mást régóta használok, így első benyomásról és hosszabb távú tapasztalatról is olvashattok. Lássuk is, mert hosszú lesz. ;)

Max Factor Colour Elixir Velvet Matte ajakrúzs
A Max Factor jóvoltából lehetőségem nyílt tesztelni a The Rule Breakers kollekció termékeit. Korábban már írtam a 2000 Calorie Curl Addict szempillaspirálról, de az újdonságok közül a kedvencem a Colour Elixir Velvet Matte ajakrúzs lett. A 7 árnyalat közül hozzám a barackos, barnás tónusú 05 Nude árnyalat került. A formulája szuper, szépen siklik az ajkakon. A finise nem teljesen matt, van egy enyhe fénye és az állaga is sokkal krémesebb, ezáltal nagyon kellemes viselet. Nem szárítja az ajkaimat, tartós és nem maszatolódik. EZEN a fotón élesben is láthatjátok.

Max Factor Natural Brow Styler
Őszintén megmondom, ezt a terméket az első pár használat után félretettem, mert az indokolatlanul nagy kefével nehéz volt dolgozni, viszont a gél annyira jól helyén tartotta a kusza szálakat, hogy nemrégiben újra elkezdtem próbálgatni. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy nem a szemöldök kefe végét, hanem középső részét kell használni, mert ott kevesebb festéket vesz fel. Könnyed mozdulatokkal így jól elfésülhetőek a szálak. Azóta folyamatosan használom, mert egész nap helyén tartja a szemöldök szálakat és a hatalmas mennyiség biztosan nagyon sokáig elegendő lesz.

Max Factor Color Elixir Universal Lip Liner
A kollekció utolsó darabja az átlátszó ajakceruza. A waxos, viaszos textúra szépen kitölti az apróbb ajakráncokat. Azáltal, hogy színtelen bármilyen árnyalatú rúzshoz használható, ugyanakkor a hátránya is ebben rejlik, hiszen igazán precíz vonalat nem lehet vele húzni. Többnyire olyan rúzsok alá szeretem használni, amelyek túl krémesek és kifutnak a vonalból vagy foltosan kopnak.

Max Factor Smooth Miracle Primer
Általában a legtöbb primer mattító hatást ígér, de a Max Factor megalkotott egy vízhiányos, száraz bőrre való sminkalapot. Télen szívesen használtam, mert a száraz foltokat nem emelte ki, sőt mi több, picit hidratálta is a bőröm. Nem a szokványos, nagyon szilikonos  primer, de ettől függetlenül simábbá, selymesebbé teszi a bőrfelszínt.

Max Factor Lasting Performance hosszantartó alapozó
Nemrégiben megújult a Lasting Performance alapozó csomagolása, amely érintésálló, hosszantartó hatást és gyönyörű, természetes megjelenést ígér. Az alapozót egyszer használtam, mert sajnos a színe még alapozó világosítóval is sötét volt. Első benyomás alapján kellemes viselet, könnyed állagú és jól eldolgozható.

AVON mark. arcpirosító púder
A mark. arcpirosító nagyon nagy kedvencem lett. A Cheeky Melon árnyalat gyönyörűen mutat a hófehér bőrömön. Nagyon természetes hatást kelt az enyhe barackos tónus. Elsőre picit féltem, hogy csillámos lesz, de igazán szép, enyhe fényt ad az almácskáknak. Mindenképp próbáljátok ki! ;)

AVON körömnyomda
Áprilisban megjelent az Avon új körömnyomdája, amelynek nagyon megtetszettek a motívumai. Eddig még nem volt alkalmam kipróbálni, de ami késik, nem múlik. Ideje lenne már egy újabb NOTD bejegyzést írnom. :)

AVON Anew arcmasszírozó
A 144 göröngyös modulfejből álló Anew arcmasszírozót az esti arcápolási rutinomba illesztettem. Arctisztítást követően átmasszírozom vele a bőröm, majd ez után viszem fel a különböző esszenciákat és szérumokat, hogy azok gyorsabban szívódjanak fel és hatékonyabban fejtsék ki hatásukat. Az eszközt a mezoterápiás eljárás ihlette.

AVON Magix HD sminkfixáló púder 
Ez a sminkfixáló púder már nagyon régóta nálam van, ha jól tudom azóta már megújult és a mark. termékcsaládhoz tartozik. A transzparens púder nagyon finom szemcséjű, jól fixálja és mattítja a sminket. A 'baking' technikához is alkalmazható, de nedves szivaccsal is jól működik.

AVON Advance Techniques Luxus tápláló kétfázisú hajspray
Az Advance Techniques Luxus tápláló kétfázisú hajspray 5 féle értékes olajat tartalmaz (makadámia-, kaméliamag-, mandula-, szőlőmag-, és marulaolaj). A spray-s kiszerelésnek köszönhetően gyorsan és egyszerűen használható száraz és nedves hajon egyaránt.  Az illata számomra túl parfümös, ezért picit háttérbe szorult, pedig a hatása jó. Fényessé, simává és könnyen kifésülhetővé teszi a hajam.

t: by Tetesept „Kapcsolj ki!” habfürdő
Ezer éve szeretném Nektek 'bemutatni' a t: by Tetesept pink orchidea és ylang-ylang illatú habfürdőt. Ez a fürdőtermék már első alkalommal (is) nagyon tetszett. Az illata elképesztően finom, hihetetlen nagy habot képez és a vizet is szép lilára festi. Egy hosszú nap után nagyon jól esik egy ilyen relaxáló habfürdő. Csak ajánlani tudom!

t: by Tetesept „Egy adag szeretet” és „Egy adag szerencse” fürdősó
A t: by Tetesept-től érkezett még két fürdősó is. A nevük és a leírásuk nekem nagyon tetszik, érdemes elolvasni őket. Eddig csak az "Egy adag szeretet" elnevezésű fürdősót próbáltam, melynek apró szemcséi szinte azonnal feloldódtak a forró vízben. A kádat lila színűre festi és kellemes gyümölcsös illattal vonja be az egész fürdőszobát.

MARK arc- és testradír
A MARK testradírok közül a mentolos és citrusos változat érkezett hozzám. Az illatuk isteni, a  kávé erős illata dominál, de mellette mégis nagyon jól érezhető a citrusos és mentolos aroma. Mindkettő frissítő, élénkítő hatású. A hámlasztás a kávészemcséknek és a tengeri sónak köszönhetően erős, de nem sérti a bőröm. A termékben található kókusz- és mandulaolaj hidratáló hatása öblítés után érezhető igazán. A testemet egy vékony réteggel vonja be, de nem zavaró, mert törölközés után már csak sima, puha bőr marad. 

Próbáltátok már őket? Mit tapasztaltatok?

0 megjegyzés