BWT 30 napos víz kihívás

július 22, 2017

Instagram-on már láthattátok, hogy én is csatlakoztam a BWT (Best Water Technology) 30 napos kihívásához, amelynek lényege, hogy naponta minimum 2,5-3 liter magnéziummal dúsított szűrt vizet fogyasszak. A mai bejegyzéseben kiderül, hogy sikerült-e teljesítenem a kihívást, illetve azt, hogy milyen hatással volt a megfelelő folyadékbevitel a szervezetemre és a bőröm állapotára.

BWT szűrőkancsó
A kihíváshoz a BWT biztosított számomra egy igazán szép, pasztell rózsaszín szűrőkancsót.
A BWT vízszűrő csökkenti a víz keménységét, így kevesebb vízkő lerakódás képződik, valamint eltávolítja a nehézfémek egy részét, pl. ólmot, rezet (amennyiben tartalmaz a víz), valamint kivonja a kellemetlen ízt okozó anyagokat is a csapvízből, mint pl. a klór. Az ion cserélő legfontosabb feladata, hogy a fent említett anyagok legnagyobb részét, kivéve a klórt, hidrogén ionokra cserélje. A hagyományos vízszűrő filterek esetében a végeredmény egy enyhén savas íz lesz, a víz alacsony pH-értéke miatt, amely a kóstoláskor felismerhető.

A BWT erre egy teljesen más megoldást kínál, köszönhetően az innovatív Mg2+ technológiának, amely a fent említett előnyökön túl még többet tud Önnek nyújtani.

Megoldásunk:
A BWT a vízlágyításhoz magnézium ionokat használ, így a szűrt víz kevésbé lesz savanyú

Összefoglalva: A BWT magnéziumos vízszűrő kancsói az egyedülálló Mg2+ technológiának köszönhetően különösen finom szűrt vizet készítenek, hiszen egyrészt kiszűrik a kellemetlen ízeket, szagokat a csapvízből, valamint csökkentik a víz keménységét, másrészt értékes magnéziumot pótolnak a vízhez, melytől azt lágyabb, kellemesebb ízűnek érezhetjük. Tökéletes választás a napi vízfogyasztáshoz, valamint kávé és tea készítéshez.

A vízszűrő használata feleslegessé teszi a műanyag palackos kiszerelésű víz vásárlását. Ily módon hozzájárul a környezet megóvásához és Önnek is pénzmegtakarítást jelent, amellett, hogy nem kell nehéz palackokat cipelnie a boltból.

Az én sztorim
Mielőtt még belevágnék a részletekbe, hogy mit tapasztaltam egy hónap leforgása alatt, mindenképp szerettem volna megosztani Veletek, hogy alapjába véve borzasztó kevés vizet iszom. Tudom, hogy ez nagyon egészségtelen, de egyszerűen nincs szomjúság érzetem, a szervezetem nem kívánja a napi ajánlott folyadékmennyiséget. Ha a párom nem szól rám, hogy ideje lenne egy kis vizet innom, akkor képes vagyok akár kevesebb, mint 1 liter folyadékot meginni napi szinten. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon rossz a szervezetemnek, de remélem, a kihívásnak köszönhetően most már nem térek vissza ehhez a rossz szokáshoz.

Tapasztalataim
Most, hogy már minden háttérismerettel rendelkeztek, térjünk a lényegre, hogy hogyan sikerült teljesítenem a kihívást. Nos, azt kell mondjam: elbuktam. A napi 2,5-3 liter vizet nem mindig sikerült meginnom, de ettől függetlenül nem érzem magam vesztesnek. Saját magam mércéjéhez képest lényegesen többet ittam, mint korábban valaha. Tudom, furcsán hangzik, de most már van szomjúság érzetem és kezd rutinná válni, hogy pár óránként igyak. A kihívás véget ért, de továbbra is figyelni fogok a folyadék bevitelre.

Az arcbőrömnek is jót tett a nagyobb mennyiségű folyadékfogyasztás. Lényegesen feszesebbnek, teltebbnek és rugalmasabbnak érzem. Alapjába véve az arcom elég zsíros, ugyanakkor időközönként húzódik a felszíni vízhiány miatt. A sminklemosást követő feszülő érzés teljesen megszűnt és sokszor nincs is szükségem hidratálókrémekre, mert a könnyed állagú esszenciák, géles termékek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy hidratálják a bőrömet.

A magnéziummal dúsított szűrt víznek volt még egy nagyon pozitív hatása a szervezetemre. Igazából ezen lepődtem meg a legjobban és egyáltalán nem számítottam arra, hogy esténként ennyire jól fogok aludni. Tudni kell rólam, hogy nehezen alszom el, sokáig forgolódom és nagyon sokszor hajnalok hajnalán megébredek, vagy csak egyszerűen nem jutok el a pihentető, mély alvási fázisig. Emlékszem még a páromnak mondtam, hogy "Képzeld, mostanában olyan jól alszom." majd elgondolkoztam, hogy mi változott a korábbiakhoz képest. Hamar rájöttem, hogy valószínű, hogy a nagyobb folyadékbevitel jótékony hatásáról van szó, mert sem az étkezésemen, sem az életvitelemen nem változtattam.

Mindezek után csak biztatni tudlak Titeket, hogy próbáljatok meg minél több folyadékot inni. Ha olyan helyen éltek, ahol nagyon klóros, rossz ízű és rossz minőségű a csapvíz, akkor vásároljatok egy BWT szűrőkancsót és próbáljátok ki Ti is.

Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a kihívásnak és ezúton is nagyon szépen köszönöm a BWT-nek a szűrőkancsót, a kulacsot és a poharakat. A kihívást ugyan nem teljesítettem, de ahogy olvashattátok, így is érzékelem a magnéziumos szűrt víz jótékony hatását.

Ti mennyi folyadékot isztok napi szinten? Hallottatok már a BWT szűrőkancsóról?

0 megjegyzés