aktuális arcápolási kedvencek.

október 09, 2016

A mai bejegyzésben pár arcápolási kedvencemről szeretnék írni. Van köztük újdonság és van egy-két régi termék is, amikről valamiért eddig még nem esett szó. A többségét még nyáron fedeztem fel, de a hideg időben is biztosan fogom még használni őket. Hát akkor lássuk, miért is szeretem ezeket a kencéket. :)

Müller jojobaolaj
A növényi olajokat még mindig nagyon szeretem. Szuper választás, mint az arcunk, testünk, de a hajunk ápolására is. Ma már talán az a tévhit is kezd eloszlani, hogy az olaj eltömíti a pórusokat, vagy, hogy csak száraz bőrre jó. Ez egyáltalán nem így van! Sőt mi több, a jojobaolajat kifejezetten ajánlják zsíros bőrre. Ugyanis nagyon hasonló az állaga a (bőr által termet) faggyúéhoz. Ezen okok miatt a szervezetünket jól át tudjuk verni. :D A megtisztított bőr felszínére kenve az olaj úgy viselkedik, mint a faggyú és a bőrünk azt érzékeli, hogy nem szükséges olajat termelnie. Juhé! Nálam valóban így is lett. Felvitelkor persze nem ez a legkellemesebb állagú olaj, amit valaha próbáltam, de a hatás nem marad el. Reggelre egyáltalán nem zsíros a bőröm, sőt olyan elképesztően puha, hogy azt el sem akartam hinni.
Ezt a jojobaolajat Petrán Ágnes egyik videójában láttam. 100%-ban növényi olajat tartalmazza, hatalmas, 100 ml-es kiszerelésű, az ára ehhez viszonyítva mégis nagyon kedvező (2600 Ft).  Az üveg olyan speciális pumpás adagolóval záródik, amely cseppenként adagolja az olajat, így könnyen tudom szabályozni a mennyiséget. Leginkább a Mizon hialuronos hidratálójához keverem, mert ezzel nagyon jól együttműködik. DE, egy szó mint száz, maga a Mülleres termék és a jojobaolaj is egy csoda!

Yves Rocher Hydra Végétal Intenzív hidratáló arcpakolás
A bőröm alapvetően zsíros, ugyanakkor sokszor vízhiányos is. Igen, bármily' furcsán hangzik, ilyen létezik. A vízhiány ugyanis egy bőrprobléma, amely minden bőrtípusnál felléphet. A száraz bőr nem csak víz-, de zsírhiányos is egyszerre, ezzel szemben a zsíros bőr a kelleténél több faggyút termel, de az olajos felszín alatt mégis húzódhat. Nálam ez csak időnként jelent problémát. Jellemzően akkor, ha túlontúl kevés vizet iszom, illetve a hideg idő és szél is előidézi.
Erre a problémára vetem be az Yves Rocher Hidra Végétal arcmaszkot. Én a leírással ellentétben 5 perc hatóidő után nem törlöm le a felesleget. A megtisztított arcbőröm egészére, vagy csak helyileg, közepesen vastag rétegben felviszem és legalább fél óráig fent hagyom, majd langyos vízzel mosom le. Sokszor egy egész délutánt is eltöltök így, hiszen egy része nagyon jól felszívódik és csak egy vékony filmréteg marad utána. A vízhiányt könnyen orvosolja, és a pattanások után maradt száraz foltok is hamarabb gyógyulnak.

La Roche-Posay Serozinc arcpermet
A legutóbbi szerzeményes posztban, már írtam, hogy most már itthon is kapható a LRP Serozinc arcpermete. A benne található cink-szulfát (0,10%) és nátrium-klorid (0,75%) tisztítja és nyugtatja a bőrt. Kifejezetten az én zsíros bőrömre ajánlja a márka, de bármilyen bőrirritációra, bőrpírre vagy akár borotválkozás után is használható. A kiszerelése teljesen megegyezik a "sima" termálvíz sprayvel, ahhoz hasonlóan nagyon jól porlaszt, egyenletes, apró vízpermettel vonja be az arcom. Én nagyon megszerettem. Valóban szépen lehúzza a pirosságot és mattítja a bőrt. Nyilvánvalóan ez az egy termék nem fog csodát tenni és minden problémát megoldani, de egy jó arcápolási rutint nagyon klasszul kiegészít és szép bőrképet eredményez.

Schaebens Totes Meer Salbe hidratálókrém
Egy jó hidratáló krémre mindig szükség van! Az arckrémünkön szerintem jól lehet spórolni és olcsón is nagyon szép összetevőlistájú termékeket lehet kapni. A lényeg az, hogy valóban olyan összetevők kerüljenek a krémbe, amik feltöltik a bőrt, hidratálják és hidratáltan is tartják azt. 
A Schaebens Totes Meer Salbe krémre Krémmánián bukkantam rá. Azelőtt nem is hallottam sem a krémről, sem a márkáról, pedig valóban jó. Az állaga elég sűrű és kisebb-nagyobb só szemcsék is vannak benne -ezek felkenéskor teljesen elsimulnak-. Hamar felszívódik és matt hatást hagy maga után. A benne található antioxidáns hatású szőlőmagolaj, kamilla kivonat, glycerin  és panthenol nagyon jól hidratál, és reggelre sem lesz olajos tapintású a bőröm. A benne található Holt-tengeri só csökkenti a gyulladást, helyileg a pattanásokra kenve nagyon jó hatás érhető el. Imádom!

COSRX Galactomyces 95 Whitening Power Essence
A COSRX az első és az egyik kedvenc koreai márkám. Nagyon klassz és csodaszép összetevőlistájú termékeket gyárt. Amit eddig próbáltam, még nem okoztak csalódást. Ez a fermentált eszenciájával sincs másképp. Puhává, simává teszi a bőrömet. Eleinte pusztán csak ezt vettem észre, ugyanis a bőröm szörnyű állapotban volt, szinte semmilyen -bevált vagy épp új- termék nem segített. A probléma ugyanis belső eredetű volt. A gyulladáscsökkentő hatására nyár elején figyeltem fel, amikor a nagy meleg miatt kipattogott a mellkasom. Gondoltam bekenem ezzel az eszenciával, hiszen nagyon könnyed, folyékony állaga azonnal beszívódik, ami nagy előny volt a hőségben. Két nap múlva az apró piros pöttyök nyomtalanul eltűntek. Ekkor jöttem rá igazán, hogy ez valóban egy szuper termék! Azóta is használom a nyakamra és a dekoltázsomra is, hiszen hatalmas mennyiséget kapunk a pénzünkért.

Ti milyen arcápolókat használtok mostanában? Próbáltátok valamelyiket?

2 megjegyzés

  1. A Cosrx esszenciát és a Jojobaolajat is használom én is :)
    Az esszenciát reggelente viszem fel a C vitaminos szérum után - nagyon jól hidratál (már a második flakont hazsnálom belőle). A jojobaolaj pedig az esti hidratálásban kap szerepet (főleg a hidegebb téli időben).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A COSRX termékek annyira jók. Én sokszor este és reggel is azt használom. Eleinte azt hittem alig fogom majd elhasználni (még mielőtt lejárna), de lassan már a flakon alján járok. :D

      Törlés