hamam.

augusztus 11, 2014

Gondolom sokan most nem tudjátok miről is szeretnék írni, kivéve talán azok, akik már jártak Törökországban. :)
A törökfürdő (arabul hammám, törökül hamam, jelentése: forró) a török és arab térségben elterjedt közfürdő. Az iszlám fürdő- és egészségkultúra fontos része. (forrás: wikipédia)
Nos én részt vettem egy ilyen török fürdőzésben és azóta is vágyom rá.


Következzen egy kis élmény beszámoló.
Nos először egy szaunába vittek minket, ahol pár percet töltöttünk (nem tudom pontosan mennyit, de biztos, hogy a szokásos 15 perc nem volt meg, mert én csak az utolsó 5 percben kezdek izzadni, ami nem következett be) Ezután egy gőzkabinba mentünk át, ahol körülbelül ugyanannyi időt töltöttünk. Majd következett az igazi "hamam élmény". Először egy dörzsis kesztyűvel eltávolították az elhalt hámsejteket. Nagyon alapos volt a bácsi, mert még a lábujjaim közül is kidörzsölte a nem kívánatos bőrt. Aztán egy "felmosó vödörben" volt valamilyen szappanos lötyi, abba belemártott egy vászonzsákot, amit aztán felfújt mint egy lufit. A vászonzsákban keletkezett sok kis szappanbuborékot ez húzással végigterítette a testemen (ami a fenti képen is látszik) majd megmaszírozott. Végül leöblítette a maradékot és kikísért egy kis relaxálásra. A pihenés után egy olajos teljes testmasszázsra is elvitt egy másik fiú és ezzel ért véget a spa élmény.
Ha valaha visszamegyek Törökországba (ami remélem bekövetkezik) biztosan újra ellátogatok egy törökfürdőbe. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, ezt az élményt ne hagyjátok ki a nyaralás során.

Most pedig következzen a megvásárolt "hamam szettem" és krémem.



Sajnos a csomagolása már nincs meg pedig nagyon aranyos volt. :)
Amit tartalmaz:
  • Habkő sarokradírozáshoz
  • Egy általam "hamam kesztyűnek" nevezett eszköz.  Amit ők a bőr radírozására használnak
  • Olivaolajos rózsaszappan
Sajnos itt nem tudok INCI-t mondani mert az is a csomagoláson volt, de ha jól emlékszem egész szép volt az összetétele.

Ahogy itthon használom:
Egy jó kis áztató kádfürdőzés után bevizezem a kesztyűt és leradíroztam a bőröm, majd a szappannal megmosakodom.

És pár szó a krémről


Ilyen krémeket a létező összes bazárban és városban lehet kapni. A leggyakoribb az olivaolajos, gránátalmás és levendulás, de találtam még argánolajosat is. Azt írja, hogy mindenhova kenhető (face body hand). Én arcra azért nem kenném, de testápolóként nagyon jó.  Hamar beszívódik, nem hagy ragacsos érzetet az isteni illatát pedig még 5 óra múlva is érzem.  Nem vagyok testápoló mániás, sőt elég ritkán használok, de ezt nagyon megszerettem.
Egyébként ha valaki kedvet kapott hozzá, egy szettet találtam a Müllerben. Én magam is meglepődtem, de tényleg Törökországból származott. :) Az összeállított ajándékcsomagok között keressétek.

Remélem tetszett ez a kis beszámoló. Járt már valaki Törökországban? Részt vettetek már hasonló kezelésen?

 Kövess bloglovinon is. Itt egy helyen összegyűjtheted kedvenc blogjaidat, így nem maradsz le az új bejegyzésekről. 

0 megjegyzés